1

olvasott javaslathoz egyes akarattal hozzájárul», egy szónyi ellenvetés nélkül követte; a jegyzőség eltörlését az értekezlet egyhangúlag elhatározta. Csak még a felett tanácskoztak, mit tévők legyenek a közjegyzők irataival? Ezzel ama jobb sorsra méltó intézmény megszünt létezni Magyarországon. Helyébe léptek a régi intézmények, melyek bár nemzeti ruhában jelentek meg Thémis templomában, festöi öltözékök csak addig volt kedves, míg az ország az alkotmány visszaszerzésének öröm-mámorában úszott. A hiteles helyek, úgy a káptalanok és konventek, mint a szabad királyi városok, átvették régi működési körüket. Az 1868. évi LIV. t.-c. 557. §-a szerint a hiteles helyek hiteles okiratok kiállítása tekintetében a fennálló törvények és törvényes gyakorlat mellett továbbra is fenhagyatnak. S az 558. § szerint a közhatóságok és hiteles helyek tartoznak megkereső parancs nélkül, akár a felek, akár a bíróság megkeresésére a gondviselésök alatt levő okiratokról a hiteles kiadványt annyiszor, a hányszor alkalmazandó, 500 frt pénzbírság terhe alatt kiszolgáltatni. Ámde a mint a közvélemény kezdett higgadtabban itélni, a kor szükségletének hangja ismét hallatszott, a közvélemény követelte azon intézmény behozatalát, mely egyedül felel meg a kor fejlett jogszolgáltatásának, t. i. a magyar királyi közjegyzőséget.

1 Rupp i. m. 38. Erdélyben, Horvát- és Szlavonországban az osztrák közjegyzőség érintetlenül megmaradt.

VI. Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter törvényjavaslata a kir. közjegyzőségről.

A hatvanas évek az alkotmány visszaállításának dicső korszakát képezik. Az ujjászületett vármegye termei ismét megnyílottak a nemességnek. Megindult a korteskedés; alispánokat választottak a megyei gyűléseken, tanakodtak, politizáltak. A magyar nemzet ismét hozzájutott azon jogok gyakorlásához, melyekért csak imént legjobbjai csatákban száguldottak. A legtisztább örömtöl hevített lelkesedéssel karolta fel a jó magyar nép szeretett kincsét, a szabadságot s annak üde levegőjét szíva, az élettevékenység példátlan erejét mutatta. A szó szoros értelmében vett alkotmányos élet azonban csak egy felocsudás volt, mely az elnyomatás évei után életet öntött a nemzetbe. Erre jött ismét a provizórium, melynek idején alkotásokról szó sem lehetett, mindazáltal a talaj elkészült az alkotmány visszaállításának nagy korszakához. A nemzet élt és készült a nagy alkotásokhoz, melyek a következő évkör vívmányai. A szabadság tavaszi szellőjének jótékony hatása alatt oly erőhöz jutott a magyar nemzet, hogy a rendezett viszonyok beálltával képes volt egymás után honosítani meg azon intézményeket, melyek a művelt nyugaton a XIX. század vívmányai gyanánt beváltak. A provizorium éveit a forrás korszakának nevezhetjük, mely a salakot levezette. Azután

beállott a rendes tevékenység. Az alkotmány végleges visszaállítása után a törvényhozás nagyszabású jogi alkotásokhoz fogott. Ezen nagy alkotások alapvető munkálata volt a bíráskodás különválasztása a közigazgatástól, mely irányt szabott és biztosítékot adott a további fejlődésre. A polgári perrendtartás, jogászegyesületek, gyülések s a jogi szakoktatás fejlesztése: megannyi vívmányai a kornak. Az eszmék szapora termelése közepett természetesen a közjegyzői intézmény sem maradhatott sokáig; söt az ujjászületés lázának csillapultával azonnal szóba került. A magyar jogi élet most már teljesen megérett a reform létesítésére. A közjegyzőség jogászkörökben élénk megbeszélés tárgyát képezte. Elgondolható, hogy hallatszottak különböző vélemények. Azonban az eszmecseréknek gyakorlati eredménye lett: a közjegyzőség kérdése szőnyegre került. Az eszmének leghatalmasabb szószólója lett a jogászgyűlés. Tudjuk, hogy a hatvanas évek közepén Budapesten ügyvédegyesület alakult, melynek mintájára az ország előkelőbb városaiban szintén szervezkedtek a jogászok. A szervezkedés annyira tömörítette juristáinkat, hogy 1870-ben már imponált fellépésök az első magyar jogászgyűlésen.1 Ezen gyűlés tárgyalásainak egyik főpontját képezte a közjegyzőség behozatala s arra hathatós befolyással volt. Horváth Boldizsár ült akkor az igazságügyminiszteri széken. Európai látókörü férfiú. tele tettvágygyal, ki kezében a jogtudomány szövétnekével, hivatásszerüleg lépett azon kaoszba, melyből a nemzet akkor kezdett kibontakozni. A reformok egész sorozatát vette fel tárcájába, melyek közt nem utolsó helyet foglal el a közjegyzőség. A miniszter az 1870. évi március 5-én tartott képviselőházi ülésben bejelentette, hogy a közjegyzőségre vonatkozólag legközelebb törvényjavaslatot szándékozik a

1 L. az 1870. évben tartott jogászgyülés tárgyalását a Jogtudományi Közlönyben. 1870-iki évfolyam.

ház elé terjeszteni; a közjegyzőség tanulmányozásával megbizta Bogdány Lajos pesti ügyvédet, ki azonnal meg is kezdte ez irányú tanulmányozását. A mint Bogdány jelentése elkészült, a miniszter javaslatot fog a ház elé terjeszteni. Bogdány mint a Jogtudományi Közlönyben írja a miniszter megbizásának eleget teendő, Európa minden művelt országában, de különösen Franciaországban tanulmányozta a közjegyzőséget; azért jelentése főképpen francia mintára készült. Midön a törvénytervezetet a miniszternek bemutatta, egyúttal a föntidézett szaklapban is iparkodott a jogász közönséget kedvezően hangolni a javaslat iránt. Bogdánynak az a nézete, hogy az üdvös intézmény eddigi mellőztetése a Bach-korszak alatt egy évig életbe lépett közjegyzőség emlékeinek tulajdonítható s e tekintetben a jogosultság szinezetét nem lehet megtagadni; mert a Bach-korszak alatt behozott közjegyzőség a külföldi hasonnemű intézményeknek valóságos torzképe. Ámde ezen torzalak ne rettentsen vissza bennünket oly egészséges intézmény meghonosításától, mely Francziaországban, Belgiumban s a Rajnabalparti tartományokban az egyéni boldogulás és közjólét megszilárdítására oly hatalmas befolyással bír.1 Azonban Bogdány javaslatát a minisztérium nem tette magáévá, azt mellőzendőnek itélte. Az igazságügyi minisztérium helyesebbnek itélte a törvényjavaslat mintájául a német rendszert venni; ez okból a miniszter bajor és osztrák mintára újabb tervezetet készíttetett s azt 1870. évi szeptember hóban közzé is tette. A javaslatot a Jogtudományi Közlöny említett évfolyamában olvassuk; címe: «Törvényjavaslat a kir. közjegyzőkről és jegyzői díjakról.» A szakközönség körében különbözök voltak a javaslat felől a nézetek. Való igaz, hogy nem mindenütt mutatkozott oly általános rokonszenv,

1 Jogtud. Közlöny. 1870-iki évf. 182.

2 U. ott. 42. 43. és 44. sz.

a milyent a javaslat tárgyánál fogva megérdemelt.1 Azonban jeles ügyvédek hozzászólásaikkal és beható vitatkozásokkal igyekeztek a javaslat jó tulajdonságait s egyúttal annak hiányait is felfedezni és a közvéleményt tisztázni.

Az első jogászgyülésen Pósfai Károly, a kir. itélőtábla bírája hozta szőnyegre a kérdést. Indítványa következő: Mondja ki a magyar jogászgyülés, hogy a jogbiztossági állapotnak javítását eredményező egyik lényeges jogi reformképpen, valamint a forgalom élénkítésére s a hitel emelésére, a népünkben elgyengült jogérzet szilárdítására, a társadalmi rend és józan szabadság gyámolítására is irányadó hathatós befolyást gyakorló segédeszközkép és a célszerüen szervezett közjegyzői intézetnek, mint önálló és a bíróságtól teljesen független egyik állami joghatósági intézetnek, oly hivatási hatáskörrel hazánkban történendö behozatalát tekinti, mikép a közokiratok intézményének és egyáltalán a magánjogi téren szükséges jogbiztossági előintézkedéseknek összes teendői a behozandó közjegyzői intézet kizárólagos hivatási hatáskörébe soroztassanak ; nemkülönben, miképp a közjegyző által kiállítandó közokiratoknak végrehajtó és kizárólagos telekkönyvi bekebelezési jogerő tulajdoníttassék. Tekintve a javaslat tartalmát és célzatát, szükségesnek tartottam azt szószerint idézni. A mi már magát a dolog érdemét illeti, Pósfai indítványa, megokolásával együtt, kitünteti a közjegyzőség szervezésénél irányadó alapelveket is, melyek figyelembevételét óhajtja a törvény szerkesztésénél: hogy a közjegyzőket a király nevezze ki az igazságügyi miniszter előterjesztésére; hogy elméleti és gyakorlati előképzettségök legyen, hogy a törvény mondja ki az inkompatibilitás és függetlenség elvét, hogy

1 Különösen észlelhető volt az elfogultság az ügyvédi karnál. László. A magyar ügyvédség története. 337.

* Jogtud. Közlöny. 1870-iki évf. 293.

U. ott. 340. 345.