1

hol az örököltnek jellegét szivósan őrizték. A római jogból a jegyzők, irnokok és tabelliók intézményét csakhamar átvették a középkorban s azokat az új viszonyokhoz alkalmazva, átalakították. Állításunknak maga azon tény tökéletesen elegendő bizonysága, hogy a jegyzőség a középkorban épp a latin népeknél kezdett leggyorsabban fejlödni, söt a XII. század végén Olaszországban teljesen kifejlett közjegyzőséget találunk. A gyors fejlődés oka kétség kivül az volt, hogy Olaszország tartotta meg a régi jogi alappal való legszorosabb összeköttetést. Ezen összeköttetés fentartója és eszközlője az egyház volt, mely a jegyzőséget még a római császárság fennállása idején a kereszténység első századaiban átvette a római pápák kancelláriájában. Állítólag I. Kelemen pápa 91-100. évben szervezte az egyházi jegyzőséget. Ezeknek hivatásos kötelességök volt a püspöki körrendeletek és zsinati határozatok, valamint egyéb hivatalos egyházi ügyek írásba foglalása. Gelázius pápa rendelete szerint az egyházi jegyzőknek növendékpapoknak kell lenniök. A világi jegyzők mintájára az egyháziaknál is szokásba jött a főjegyzői címmel való kitüntetés. Az első jegyzőt primiceriusnak, később protonotariusnak nevezték. Az utána következő secundicerius, a harmadik tertionarius volt. I. Gyula pápa a IV. században elrendelte, hogy minden egyházi ügyet a jegyzők foglaljanak írásba és a föjegyzők lássák el a hitelesítő záradékkal. Azon levéltárat, melyben a római egyháznak s az apostoli szentszéknek iratait tartották, scriniumnak nevezték. Erről Marinus Kajetán tesz első említést, Anterot életrajzában; azt írván

Vécsey T. i. m. 144.

Il notajo principalmente istruito. I. 6.

Farlatti. Illyricum sacrum. 242.

4 L'. ott.

Buvius G. Romanorum pontificum brevis notitia. Aug. Vindel. 1727. 49.

róla, hogy a vértanúk cselekedeteit a jegyzőktől szorgalmasan összeszedte s az egyház scriniumában elrejtette.1 Tehát az apostoli jegyzők által összeírt aktákat a római egyház levéltárában helyezték el. A IV. században egészen rendszeresítve találjuk az apostoli kancelláriát. Gyula pápa a scrinium igazgatásával egy szerpapot bizott meg, kinek a jegyzők a primiceriussal egyetemben alá voltak rendelve. Fölöttébb homályos és sok tisztázásra szorul azon kérdés, vajjon a jegyzők azonosak voltak-e a scriniariusokkal vagy chartulariusokkal? A ravennai egyház legrégibb följegyzései szerint ott a jegyző egyúttal scriniarius is volt. Hogy későbbi időben a pápák leveleinek íróit scriniariusoknak nevezték, ez iránt nem lehet kétségünk. Valószinü, hogy a IV. és V. században az apostoli scrinium a régi Róma scriniumának mintájára volt szervezve. U. is az V. században Theodosius rendeleteit Flavius Laurentius, a szenátus exceptora adta ki; erről pedig tudjuk, hogy a szenátus irnoka volt. Úgy látszik, hogy a fiatalabbak exceptori minöségben működtek; elöhaladott korukban pedig irnoki, scriniarius címet nyertek. Ha már Theodosius codexének Flavius Laurentius exceptor által való közrebocsátását összevetjük Misenus absolutiójával, melynek aláírása következő: «Sixtus, a római szent egyház jegyzője, uram, Gelázius pápa ő szentségének parancsára adtam ki a scriniumból március Idusának harmadik napján Flavius Viator konzulsága alatt», világos, hogy a római szenátus exceptorai és a római egyház jegyzői ugyanazon mód szerint adták ki okirataikat. Ez De Rossi véleménye. Az apostoli kancelláriát, illetőleg annak levéltárát régebbi időben chartariumnak nevezték, az V. század eleje óta scrinium volt

1 Bibliotheca apostolica vaticana. Roma. I. XIX. 1.

2 Gachard. Les Archives du Vatican. Bruxelles. 1874. 4.

3 U. ott. XXXII. 1.

a neve. A scrinium elnevezése onnan eredt, hogy a fontosabb adatokat szekrényekbe zárták s azokat a jegyzők, irnokok őrizték.1 Midön pedig a pápák világi hatalom birtokába jutottak, a régi római minta szerint ügyködö tabelliókat adoptálták s azokat apostoli közjegyzőkké kinevezték. Ezen kinevezés alapján a tabelliók világi vonatkozású ügyekben is szerkesztettek közhitelességű okiratokat. Egyébként a pápai jegyzök írták a pápák adományleveleit s egyéb a birtokjogra vonatkozó intézkedéseit is. Majd ugyanezen pápai jegyzők a fejedelmek okleveleit is kezdik írni s így a pápai jegyzőség intézménye szülőanyja lesz a királyi jegyzőségnek. Érdekes világításba helyezik ezen átalakulást Pfluck-Hartungnak az olaszországi könyvés levéltárakban eszközölt kutatásai, melyekből ide iktatok nehányat. 926-ban X. János pápa a subiacói bencés kolostor birtokait megerősíti, a levelet Adorján jegyző írta.2 930-ban VIII. István pápa Rambold apát birtokai felöl intézkedik. A levelet András, a római szentegyház scriniariusa írta.3 978-ban VII. Benedek pápa megerősíti a ferrarai egyház birtokait. A levelet Benicius királyi jegyző és scriniarius írta. Mindezek után kétségtelen, hogy az apostoli jegyzők e korban a királyok szolgálatában is állottak s a pápai és királyi jegyző címet vegyesen használták; úgy hogy nem ritkán azon alkalommal, midön pápai levelet írtak, magokat királyi jegyzőknek nevezték s viszont; vagy pedig mindkét címet együttesen használták s magokat pápai és királyi jegyzőknek nevezték, mint pl. 1016-ban VIII. Benedek pápa levelét, melyben a salernói egyház birtokait megerősíti, Benedek királyi jegyző és a római

4

1 U. ott. XLV. 1.

Pfluck-Hartung. Iter Italicum. Stuttgart. 1883. I. Abth. 182. 1.

3 U. ott. 182.

* U. ott. 185.

3

szentegyház scriniariusa írta.1 1019-ben VIII. Benedek pápának a salernói érsekhez intézett levelét István királyi jegyző és a római egyház scriniariusa fogalmazta.2 A jegyzők a notarius és scriniarius elnevezést együttesen is használták 742-ben Zakariás pápának a montecassinói bencés kolostor számára kiadott szabadalomlevelét Leo jegyző, a római egyház kamarájának regionariusa és scriniariusa írta.3 1021-ben VIII. Benedek egyik levele sarkán olvassuk Szergiusnak, az apostoli palota és a római szentegyház scriniariusának és jegyzőjének aláírását. A XI. század vége felé egy újabb átalakulást észlelünk a jegyzőségben, melyet a német szokásjog hatásának kell betudnunk a jegyzők bíráknak, ügyvédeknek s küldötteknek nevezik magokat és ezen címeket az okiratok alá jegyzik. Csak röviden óhajtom ezúttal konstatálni, hogy a német császári jegyzők később is használják a bíró és a császár küldötte címét; ezen czímzések a XIII. és XIV. században is szokásban maradtak, midőn az apostoli és császári jegyzőség egyesült a tabellionatussal s a tabelliók apostoli és császári jegyzőknek és rendes bíráknak nevezték magokat. A mondottak illusztrálására ide iktatok néhány adatot Pfluck-Hartung feljegyzései nyomán, a XI. századból. 1061-ben Flaipert jegyző, bíró és ügyvéd írt egy szerződést. 1062-ben Sándor pápa levelét Flaipert bíró, ügyvéd és a császár küldötte írta.6 1064-ben Guido a szent palota bírája ír egy szerződést.' 1066-ban Adalbert, a császár bírája szintén szerződést ír.8

1 U. ott. 185.

2 U. ott. 186.

3 Fuxhoffer-Cinár. Monasterologia R. H. I. 44.

4 Pfluck-Hartung i. m. 186.

5 U. ott. 196.

6 U. ott. 196.

7 U. ott. 197.

8 U. ott. 197.

1068-ban Péter, a császár jegyzője hasonló okiratot szerkeszt.1

Mellesleg megjegyzem, hogy a fönnemlített korban a kancellár, fökancellár és káplán elnevezésekkel is találkozunk, melyek megannyi ágai voltak a többé-kevésbé fejlődött jegyzőségnek. Hogy csak néhány példát idézzek: 849-ben Lothár császár egy levelét Erambold káplán írta.2 929-ben Hugo király levelét Recho kancellár jegyezte Gerlam apát, fökancellár helyett. Mindezek a jegyzői intézmény kezdetleges fejlődésének különböző változatai, melyek a még meg nem tisztult jogi viszonyok bélyegét hordják magukon. A népvándorlás idején s az azt követő századokban, midön még nem forrta ki magát kellőképpen a népek jogi élete, látjuk ezekben az irásos közhitelesség képviselőit, kik részint a fejedelmek leveleit irják, részint a jogszolgáltatásnál szerepelnek, mint hiteles személyek, részint a felek számára készítenek közhitelességü okiratokat. A jegyzőség első osztályához nem alkalmaztak tabelliókat ; az utóbbiakhoz többnyire öket alkalmazták. A barbárságból való lassú kibontakozás századaiban, a homályos jogfogalmak között, a művelődés hatása alatt így csírázik s gyökerezik a jegyzőség a népek jogéletében.

A VIII. század első felében törvényes intézkedéseket is találunk a jegyzőségre vonatkozólag. Luitprand törvénye szerint a jegyzök, midön ügyiratokat szerkesztenek, vagy a longobárd törvényeket tartsák szem előtt a mi leghelyesebb, vagy a rómaiakat; mást ne irjanak, mint a mi e törvényekben van. Ne merészeljenek olyasmit írni, a mi a longobárd, vagy a római törvénynyel ellenkezik. Ha valamiben kételyök támadna, kérdezzenek meg más

1 U. ott. 198.

2 U. ott. 337.

3 U. ott. 338.