jogérvényesek legyenek, tüzetesen megköveteli a törvény a fórumon való szerkesztést; a tabellióknak kell azokat kiállítaniok és tanúknak aláírniok. A bírónak kötelessége ezen aláírásokat megvizsgálni; de ne adjon hitelt meggondolatlanul az okiratokra tett jegyeknek.1 Ha a tanúk, kik az ügyiratot aláírták, elhaltak, avagy aláírásukat egyéb okból nem tanúsíthatnák a bíróság elött; sem a tabellio, ki azt szerkesztette, nem él többé, vagy nincs otthon, vagy egyéb okból meg nem idézhető s a tanúk nem eléggé megbízhatók: ez esetben azok hitelességét a bírónak az ügyiratok, illetve a kéziratok összehasonlítása útján kell megállapítania. Ha a fórumon szerkesztett ügyiratot nem a tabellio, hanem valamelyik segéde írta, úgy az is jelenjék meg a tárgyaláson; ha csak valamely komoly ok nem gátolja a megjelenésben. Ha az ügyiratnak számvevője is van, az is jelenjék meg a tárgyaláson s így hárman tanúsítsák az okirat hitelességét. Végül ugyanezen törvény

1 Sed et si instrumenta in foro et publice conficiantur, licet per tabelliones absoluta sint: assumto tamen et ipso, antequam summa imponitur manus, scriptis designatam testium praesentiam. Oportet vero judices conari, ut si qua chartis signa adscripta invenerint, ipsa quoque disquirant et recognoscant, cum ex illis etiam multa elucescant, neque temere scripturarum fidem propter praedictas a nobis causas ex aliorum comparatione admittere. - U. ott. Constit. LXXIII.

2 Certe si ad unum omnes testes mortui sint, aut etiam absint forte, aut alioquin per testes, qui subscripserunt, fidem imponere facile non sit; neque tabellio, qui id absolvit, (si quidem forense et publicum fuerit) supersit, ut a se confectis praestare testimonium possit, aut non agat domi, ut per omnia necesse sit comparationem litterarum, vel eorum, qui absolverunt, vel qui subscripserunt, assumere; tunc aequum est ad litterarum collationes progredi, ut tamen cum summa et exactissima diligentia procedant. - U. ott.

3 Sane in instrumentis, quae in foro et publice conficiuntur, si quidem tabellio progressus, juramento praestito testetur, non per se, sed per quemdam suorum ministrorum id conscripsisse; progreditor et ille, si quidem superest et omnino possibile est, ut veniat: neque causa aliqua progressum ejus impediat, forte vehementior morbus, aut alioquin casus fortuitus, quales multi obvenire solent hominibus. Si instrumentum et numeratorem habet, accedito et ille, ut jam tres sint, qui testentur, non unus. U. ott.

elrendeli, hogy ha a tabellio, ki a jogügyletről szóló irat szerkesztéséért felelős, már nem élne többé; az jelenjék meg a tárgyaláson, ki az ő megbizásából írta az ügyletet, valamint a számvevő; s a bíró ezek kihallgatása és az iratok összevetése után állapítsa meg annak hitelességét.1

Számot tevő írók nézete szerint a római jegyzők kezdetben rabszolgák s egyéb alacsony sorsú egyének voltak. Azonban későbbi időben az irat-szerkesztők állása tekintélyben sokat emelkedett. Épp azért Árkádius és Honorius császárok törvény által tiltották a szolgákat az ügyiratok szerkesztésétől. Nagy Konstantin császár a dekuriókat tiltja a tabelliói ténykedésektől; ellenben a tabellióknak dekuriókká való előmozdíttatását, ha egyébként alkalmasok, megengedi; ez azonban a tabelliók állásának tisztességét nem érinti, csupán a dekuriókat akarja kiemelni. Egy másik törvénye szerint: ha a dekurio, ki elöbb tabellio volt, gyanúba esik, hogy ezen ügyködése közben valamely hamis végrendeletet, vagy egyéb okiratot készített, azonnal vizsgálatnak vetendő alá. Mindazáltal a vizsgálat öt még nem fosztja meg a dekuriói tiszttöl, melynek címét mindaddig viseli, míg esetleg a vád alapossága ki nem derül, azonban hivatalában ezen idő alatt nem járhat el. A dekurionátus senkit sem ment meg a bünvádi eljárástól, mely

1 Ceterum si tabellio mortuus sit, et absoluti instrumenti testimonium habeatur ex alterius comparatione; si quidem ita quoque superstitem habeat eum, qui illius mandato instrumentum composuit, et item numeratorem, prodeunto et illi et scriptum tam ex comparatione eorum, per quae ab illo instrumenta absolvi consueverunt, quam per testes fidem obtineto. U. ott.

2 Cod. Justinian. L. X. T. LXXI.

8 Universos decuriones volumus a tabellionum officio temperare. Nemo autem ad decurionatum vocatus excusare se poterit, eo quod fuerit tabellio, cum et hujusmodi homines, si sint idonei, vocari ad decurionatum oporteat. Lex enim, quae decuriones a tabellionum officiis voluit submovere, ad decurionatum tabelliones vocari non prohibet. Codex Theodosianus, cum comment. J. Gothofredi. Lugduni. 1665. IV. 346.

alá törvény szerint esik az illető, ha elöbb mint tabellio az iratszerkesztésben visszaéléseket követett el.1 1

Teljes képét akarom adni a római császárság tabellionátusának. Ez okból függelékképen röviden megemlítem, hogy ez intézmény a birodalom keleti részében épp oly szervezettel birt, mint nyugaton. A birodalom kettéválása után is oly tabelliókat találunk amott, mint itt s az intézmény úgy fejlödik tovább, mint Rómában. Később, midön a tabellionátus nagy mértékü hanyatlásnak indult, Monomachosz Konstantin elrendelte, hogy a tabelliókra vonatkozó régi szabályzatok ismét életbelépjenek; azért a tabellio-jelöltek a bölcs monophylaxnál tanulják a törvényeket s addig öket a tabelliók kollégiuma ne vegye fel kebelébe, míg ezen tanító az illetők jogi tudományát és képességét szóval és írásban nem tanúsítja. Ezen intézkedés felújította Justinianus és Theodosius rendeleteit.

Ime ez volt a tabelliók intézménye a római jogban. Nyilvánosan működő jegyzök voltak, kik az iratszerkesztést kenyérkeresetképen üzték: jogügyletekről iratokat készítettek, rendes állomásaikon működtek felsöbb meghatalmazás nélkül. A jegyzőség azzá, a mi a közhitelesség lényegét képezi, a középkorban fejlődött.

Miután láttuk a római tabellionátus fejlődését, elöbb hogy sem a középkori közjegyzőség tárgyalásába bocsát

1 Si quis decurio testamentum, vel codicillos scripserit, vel publicis privatisque instrumentis praeb uerit ofcium, si falsi questio moveatur, decurionatus honore seposito, quaestioni subdatur, sed non statim desinit esse decurio, qui in hujusmodi facto fuerit deprehensus Quantum enim ad municipales pertinet necessitates, decurio permanet, quantum ad rem gestam, uti decurionatus honore non poterit. Nec vero is, qui ante fuerit tabellio, ad eludendam questionem defendi hoc poterit dignitate. U. ott. III. 157.

2 Studi e documenti di storia e diritto. Roma. 1884. IV. 309. Az idézett rendeletben a törvényes intézkedés megokolásaképpen olvassuk a császárnak ama panaszát, hogy a jogi iskolák képtelen embereket approbálnak s nem vizsgálják meg a tabellio-jelölteket: hol végezték tanulmányaikat s mennyi ideig tanulták a törvényeket. U. ott. 297. 1.

koznánk, meg kell állapítanunk a kettő közt való határvonalat; meg kell jelölnünk azon lényeges különbséget, mely a két kor intézményeit, bár egyik a másikból fejlődött jellemzi. Mely megkülönböztetés után nem lesz nehéz meghatározni a tulajdonképeni értelemben vett közjegyzőség fogalmát.

2

A római tabelliók okiratainak csak annyiban tulajdonítunk értéket, a mennyit a tanúk aláírása bizonyít. A középkori közjegyzők közvetlenül, vagy közvetve az állam fejétől nyerték megbizatásukat. Tehát okirataik a közhitelesség jellegével birtak, vagyis aláírásuk egyenlő volt két tanú bizonyításával.1 Ezen legfelsőbb meghatalmazás a jegyzőséget lényegesen átalakította s egyúttal annak tisztességét nagy mértékben emelte. A jegyzőség tisztes állás azért az ily tisztségből a törúgymond Barbosa vénytelen származásúak és becstelenek ki vannak zárva.2 A jegyzőket a középkorban úgy tekintették, mint a fejedelmek nemeseit. Halljuk néhány szaktekintélytől a jegyzőség meghatározását. Brissonius szerint a tabellio nyilvános irnok, ki a közokiratokat szerkeszti. Moroni szerint a tabellio oly személy, a ki írja és jegyzi a nyilvános aktákat. Helyesebb ezeknél a következő régi meghatározás: a tabellio felesketett nyilvános személy, ki a fejedelemtöl a szerződések és egyéb ügyleteknek nyilvános szerkesztésére van megbizva és felhatalmazva. Vagy: a jegyző kiváltságos személy, ki a nyilvános iratszerkesztésre és az emberek ügyleteinek közhitelességű alakban való kiállítására van

1 Thesaurus locorum e jurisprudentia. Lipsiae 1697. 25.

2 U. ott. 24.

U. ott. 25.

Brissonius. De verborum, quae ad jus pertinent, significatione. Parisiis,

1596. 622.

5 Moroni. Dizionario di erudizione storico-eccl. Venezia. 1847. XLVII. 121 Vocab. utriusque juris. 1537. 170.

A közjegyzőség története.

2

megbízva.1 Hazai jogtudósaink meghatározása szerint: közjegyzőnek azon személyt nevezzük, ki az állam által különösen arra van kinevezve és meghatalmazva, hogy a jogügyletek felett közokiratokat állítson ki. E szerint a közjegyzőség fogalmában két lényeges alkatrész tűnik elő: t. i. az állam által való különös meghatalmazás és a közhitelességű okiratoknak a jogügyletek felett való kiállítása.3

Ezekben óhajtottam vázolni a római jog és a középkor jegyzői közt való különbséget; megadván egyuttal a jegyzőség fogalmát, a mennyiben az közhitelességü személyt jelent; hogy további fejtegetésem folyamára a háttérböl kellő világosságot vessek s a jövő fejleményeinek megítélésében az itt jelzett irányelvből indulhassak ki. Lássuk ezek után a közjegyzőség fejlődését a középkorban.

2.

A népvándorlás óriási viharai után nagy arányú átalakulások kezdődtek Európában. Új államok keletkeztek. melyek saját jogszokásaik alapján szervezkedtek, nemzeti intézményeiket ösi hagyományok szellemében önállóan megalkották. Üde élet, egészséges fejlődés észlelhető mindenütt. az ifjú államok jogi élete gyors virágzásnak indult. Mi természetesebb, mint hogy Róma papjai a kereszténységgel együtt a római jogot is átültették az új népek állami életébe. A keresztény iskolákban előadják a római jogot s a pápák dekrétumaikban sürün hivatkoznak arra. A barbár népjogokat elegyítették a római joggal, a római nyelv mellett a római jog is élt a romanizált országokban. A Corpus Juris átszállott a középkor szerzetesi iskoláira,

1 Il notajo principalmente istruito. Roma. 1824. I. 5.

2 Szokolay J. A közjegyzőség. I. 2.

3 U. ott.